Mivel nálam mindig REND van, ezért mindenki azt hiszi, hogy én állandóan pakolok. De ez egyáltalán nincs így, valójában én úgy érzékelem, hogy szinte alig rakok rendet.

Hogy miért?!

Összegyűjtöttem Nektek, hogy szerintem mi kell a RENDhez!?

3+1 TIPP:

Hogy mindig REND legyen

Na jó, a MINDIG azért egy kis túlzás, hiszen nyilván, amikor épp főzöl, akkor nincs rend vagy, ha a gyerekek játszanak a nappali közepén, az sem nevezhető éppen rendnek, de úgy nagy általánosságban, egy napon belül legalább egyszer azt érezhesd, hogy REND VAN.

0. TIPP:

Szelektálj!

Hogy miért ez a 0. lépés? Mert e nélkül szinte lehetetlen.

Tudom, hogy ezerszer hallottad tőlem is, hogy szortírozni, szelektálni fontos, de miért is az!?

A hely mérete adott, azon egy idő után a legjobb rendszerező sem segít, ha túl sok cuccunk van.

Egyszerűen a hely kontra tárgyak mennyiségében a legegyszerűbb módja annak, hogy javítsunk az arányokon, ha a tárgyaink számát csökkentjük.

Arról nem is beszélve, hogy nem szeretnénk egy bútorraktárban élni, csak azért, mert próbáljuk a teljesen felesleges dolgainkat valahova elpakolni.

Szóval szelektálásra fel!

Hogy Hogyan csináld? Erről már írtam korábban, IDE KATTINTVA elolvashatod!

1. TIPP:

Legyen mindennek helye

Ha kiszelektáltad a tárgyaidat, akkor jöhet a helykeresés nekik. Sokkal könnyebb lesz így már mindennek helyet találni.

Elcsépelt mondat, tudom, jó pár dolog esetén egyértelmű, pl. az edényeket nem fogod a fürdőszobában hagyni.

Azonban vannak olyan dolgok, amik nem ennyire egyértelműek és ezért csak úgy letesszük őket valahová, majd odébb tesszük és így kialakulnak olyan gócpontok a lakásban, amiket cseppet sem szeretnénk látni.

 

Gondold át, hogy mely tárgyak melyik helységekbe tartoznak és azt is, hol valóban ott szoktad-e őket használni?

Pl. lehet, hogy a gyerekjátékoknak a gyerekszobában lenne a helye, azonban mindig a nappali közepén kötnek ki és nagyon fárasztó állandóan visszavinni őket.

Ehelyett alakíts ki nekik ott egy tároló helyet. Erre a legjobb megoldás a tárolókosarak, amikben pár perc alatt csak bele lehet minden söpörni és már nincsenek is szem előtt.

Bővebben erről a REND gyerekkel című bejegyzésemben írtam, amit IDE KATTINTVA olvashattok.

Plusz TIPP:

Eleve kategorizálva tedd el a tárgyakat.

Ahogy a konyhában is egyértelmű, hogy nem a lábasokban tartod az evőeszközöket, hanem a fiókban, úgy alakíts ki mindennek saját tárolóhelyeket a saját szokásaidra, igényeidre szabva.

2. TIPP:

Tegyél mindig mindent vissza a helyére

Belegondoltál, hogy mennyi időt vesz igénybe 1 db valamit visszatenni a helyére? Körülbelül fél percet se.

Ha mindent rögtön a használat után visszateszel, az fel sem fog tűnni időben, nem úgy ha összevárod a dolgokat és egyszerre kell a fél házat elpakolni. Az bizony hosszadalmas lesz.

Arról nem is beszélve, hogy az az idő, amíg halogatod a feladatot is hozzáadódik, plusz még rossz érzésekkel is tölt el.

Gondolhatod most azt, hogy

na jó, de mi van akkor, ha 1-2 dolgot nem teszek vissza a helyére!?

Akkor erősítesz magadban egy olyan szokást, amin épp próbálsz változtatni.

Szokásokat kiépíteni nem könnyű, az egyetlen módja, hogy folyamatosan TUDATOSAN úgy cselekszünk, amilyen szokást szeretnék kialakítani.

Ha nem teszel el 1-2 dolgot, akkor a többit sem fogod és lőttek az egész rendszernek.

 

3. TIPP:

Soha ne feküdj úgy le, hogy nincs elpakolva

Szánj rá minden este pár percet arra, hogy rendet rakj. Meglepő tud lenni, hogy milyen kevés idő alatt is, mi mindent el lehet pakolni.

Állíts be egy időzítőt, akár a sütőn az órát és mondd azt, hogy jó, most “5 percet arra szánok, hogy elpakoljak mindent a konyhában, elmosogassak és letöröljem a pultot“.

 

Az ember néha úgy gondol a rendrakásra, hogy az egy órákig tartó folyamat és akkora feladatnak él benne, hogy inkább neki sem fog. Ha az egész ház tele van felesleges lomokkal, amiknek nincs helyük, ez valóban nagy meló.

Azonban, ha az előző pontok megvannak, akkor a napi rendrakás, inkább rend TARTÁS csupán pár perc naponta.

 

Arról nem is beszélve, hogy milyen jó érzés lesz reggel, amikor 

nem a káosz fogad, hanem a szép rendezett tér.

Ha úgy érzed, hogy nem sikerül egyedül kialakítanod a REND-et, akkor:

Írj nekem!

Maximális tisztelettel bánok az adataiddal és csak értékes tartalmat küldök. Részletek: Adatvédelmi tájékoztató

A REND fenntartása is csak szokás kérdése. De szokásokat kialakítani nem könnyű, ezért is kell eleinte tudatosan figyelnünk cselekedeteinkre.

Hogyan alakíthatunk ki könnyebben új szokásokat? KATTINTS IDE, hogy megtudd!

Ha a fent említett dolgokat minden nap betartjuk, akkor már készen is vagyunk és REND lesz otthonunkban!

Ha még nem tetted, akkor kövess a Facebookon is!

Ahol folyamatosan osztok meg hasznos trükköket, inspirációkat és motivációkat, hogy ha épp semmi kedved, akkor is legyen erőd nekifogni!

Teremts tRENDet az életedben!

VÁRJ!

Csatlakozz a tRENDélet KLUBhoz, ahol hasznos listákat és tippeket kaphatsz szervezéshez, rendszerezéshez.