Elérkeztünk az 5. és egyben utolsó részhez.

Az előbbiekben olvashattok a gyűjtögetésről és annak gyökereiről, az időről, amit elvesz tőlünk a rendetlenség, arról, hogyan csináljátok és egy esetpéldát is bemutattam.

Ebben a részben szó lesz mindarról, amik az eddigiekből kimaradtak:

5. rész:

Mi legyen a nemkívánatos tárgyakkal?

Sokakat az tart vissza a szelektálástól, hogy nem szeretnék, ha a szemétben végeznék az általuk egykor szeretett tárgyak.

Ez a gondolat valóban rossz érzés és én sem kedvelem. Ezért mindig törekszem rá, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek a kidobásra ítélt darabok is.

Összegyűjtöttem pár tippet, milyen módokon lehet megszabadulni a már nemkívánatos dolgoktól, úgy, hogy mindenképpen újra legyenek hasznosítva valamilyen formában.

Ehhez célszerű már a válogatás során csoportokba szelektálni azokat a tárgyakat is, amiktől meg szeretnénk válni:

  • eladható
  • eladományozható
  • újrahasznosítható
  • szemét

Ezek a kategóriákon belül pedig több választási lehetőségünk is van.

Eladható

Ha pénzt szeretnénk velük keresni, akkor a jó állapotú, még használható darabokat magunk is értékesíthetjük.

Erre számtalan verzió áll a rendelkezésünkre az interneten pl: jófogás.hu, Facebook piactér vagy személyesen: garázsvásár, megkérdezni ismerősöket vagy barátnőket.

Ha nem szeretnénk egyesével bajlódni velük, akkor vannak olyan megoldások is, ahol egy az egyben túladhatunk rajtuk: bizományi üzletek, polcbérlés, teljes felváráslás. Van ami házhoz is megy.

Eladományozható

Mindig nagyon jó érzés adni és adományozni.

A számunkra már feleslegessé vált dolgok, nagyon nagy örömet tudnak szerezni azoknak, akiknek szükségük van rájuk, de nem engedhetik meg maguknak.

Nekünk pedig egy megnyugvás, ha nem a szemétbe kerül, hanem olyan helyre, ahol tudjuk, nagy hasznát veszik.

“Adni jó.”

 

Erre is több lehetőségünk van.

Ha csak ruhákról van szó, azt szinte bárhol leadhatjuk amerre járunk, pl.: Auchan ruhagyűjtő konténerek, vöröskereszt.

Ha vegyesen mindenféléről van szó, használati és dísztárgyakról, akkor szuper dolog a charity, vagyis adomány boltok, ahol a bevételből támogatják a rászorulókat.

Nyugodtan körbekérdezhetünk a rokonok, ismerősök között is, hogy valakinek nincs-e szüksége éppen azokra a dolgokra, amiktől mi megválnánk.

Újrahasznosítható

Ha pedig nem szeretnénk egyik előbbi opciót sem, akkor Budapesten vannak Szemléletformáló és Újrahasználati központok, ahol díjmentesen le lehet adni nagyon sok mindent és ők értékesítik, így nem a szemétbe kerülnek a tárgyak.

Szemét

Végül, de nem utolsó sorban a szemét, ami érték. Manapság már minden háztartásban megtalálhatóak a szelektív hulladékgyűjtő edények, hétköznapibb nevükön, kukák.

Viszont ezek sem fedik le a teljes palettát, nagyon sok mindent nem szabad kidobni sem ide, sem a kommunális hulladék közé.

Erre két megoldást hoztam, az egyik az éves lomtalanítások alkalmával minden kerületben több helyen állítanak fel olyan bázist, ahova le lehet adni az üveget, elemeket, gyógyszereket, festékeket, fénycsöveket…

A másik megoldás pedig, ha nem szeretné valaki megvárni ezt a lomtalanítás időpontját, a Hulladékgyűjtő udvarok, ahova nyitvatartási időben bármikor be lehet szállítani a képen látható anyagokat.

 

A kép forrása: FKF. hu oldala.

Ha érdekelne egy konkrét lista, az eladási, leadási helyekről, akkor

Írj nekem!

Maximális tisztelettel bánok az adataiddal és csak értékes tartalmat küldök. Részletek: Adatvédelmi tájékoztató

Ha érdekel a témával kapcsolatban egy részletesebb lista az értékesítési lehetőségekről, a leadási helyekről és egyéb opciókról, akkor azt mindenképpen jelezzétek felém a fenti mező kitöltésével!

Ezzel a sorozatunk végére értünk. A korábbi részeket itt találjátok:

Ha még nem tetted, akkor kövess a Facebookon is!

Nézd meg az üzenőfalam, mert folyamtosan osztok meg hasznos TIPPeket és motivációkat,hogy otthonunk hogyan lehet rendezettebb!?

Teremts tRENDet az életedben!

VÁRJ!

Csatlakozz a tRENDélet KLUBhoz, ahol hasznos listákat és tippeket kaphatsz szervezéshez, rendszerezéshez.