Szeretek minden évszakban szezonális dekorációt készíteni, lehetőleg természetes alapanyagokból.

Ez ősszel szokott a leginkább sikerülni, hiszen ilyenkor megannyi csodás terméssel ajándékoz meg bennünket a természet.

Ebben a cikkben megmutatom, én mivel díszítem ősszel az otthonomat és hogyan készítettem el azokat.

 

Őszi beültetés

Az első, amit készítettem egy vegyes beültetésű régi boros faláda volt.

Kibéleltem geotextíliával, eztuán komposzt föld került bele, majd pár őszi virág.

Krizantém, mert az számomra elengedhetetlen ősszel, hanga és egy kis örökzöld, hogy télen is élvezhető legyen.

A csavar a kis ládában az, hogy rejtettem el benne tavasszal virágzó sárga hagymásokat is, így a szürke tél után is meg fog örvendeztetni a látványa.

Végül, hogy még ősziesebb legyen az összkép, dísztökökkel és őszi termésekkel borítottam be a földjét.

TIPP:

Állítsd vegyesen össze a beültetéseket, hogy az év minden szakában mutatósak legyenek.

Benti asztaldísz

Mivel az idő már hővösebb, így az ember bent is több időt tölt, ezért próbáltam a szobába is becsempészni az őszt.

Az egyik sétám alkalmával gyűjtöttem különféle őszi terméseket, amibe éppen botlottam: gesztenyét, tobozokat és makkot.

Beleszórtam őket egy fonott kosárba a közepáre pedig egy mécses került, amely igazán hangulatos melegséget áraszt az egyre korábban sötétedő hűvös estéken.

Száraz virágok

Ha már mindenféle termést említettem, akkor megmutatnám még a réten gyűjtött száraz virág csokromat is, amelynek a maga egyszerűségében rejlik a tökéletessége.

Plusz TIPP: ha nem szeretnéd, hogy lehulljanak róla a magok, fújt le hajlakkal, ez egyben fogja tartani.

Érdekelnek további őszi dekor ötletek?

Nézd meg a Pinterest oldalam, ahol gyűjtöttem még sok sok természetes, egyszerű és gyönyörű őszi dekorációs ötletet!

Teremts tRENDet az életedben!

VÁRJ!

Csatlakozz a tRENDélet KLUBhoz, ahol hasznos listákat és tippeket kaphatsz szervezéshez, rendszerezéshez.